A Sziget

Mi van, ha az álmok valóra válnak? 

Neked hol van álmaid szigete, hová vonul vissza képzeleted, ha túl zordnak tűnik a való?  

Van olyan visszatérő vágyad, amit úgy gondolsz, valóra nem válhat valóra? Még az is lehet, hogy direkt rejtegeted azt szíved mélyén, a „kinti” világ elől?  

Olyan is előfordul, hogy megpróbálod elérni és megteremteni, ami után sóvárogsz; de olyan is, hogy mindent megteszel, csak elfeledd, mielőtt még felemészt? 

Mitől függ, hogyan gondolkozol vágyadról? Tapasztalat, mérlegelés, önismeret? Mennyire vagy biztos különbségtételeid helyességét illetően? 

Veszélyesek-e elérhetetlennek tűnő vágyaid? 

Amikor nagyon erősen vágyod őt vagy az áhított dolgot, epekedsz, meg akarod szerezni. Megpróbálod odavarázsolni magad elé, valahogy megteremteni.  

Később, ha nem jársz sikerrel, de még nem adod fel, el akarod rabolni, „magadévá” tenni. Aztán mással próbálkozol, követelsz, könyörögsz, kérlelsz, hogy akkor teremtse meg a Teremtő! 

Később aztán kezded feladni, úgy érzed, kezdesz megsemmisülni, kezded elveszíteni vele a kapcsolatot, s végül már nem érzed a szenvedést, de mintha önmagad egy darabja halna vele meg. 

Ismerem ezt az érzést jól! 

Nálam valahogy úgy alakult, olyan stratégiát választottam, miszerint nem zárom be teljesen kapuját, egy álmom fellegvárának sem. 

Őrizek egy „arany szálat”, amin visszamászhatok a fényre, miután a mélyben megdédelgettem elbukott részeim.  

Szabadon hagyom a lehetőségeket! Mondjuk néha kissé huzatos így az élet, de gyönyörű!

Önismereti utamnak hála most már tudatosan figyelem vágyaimat (is), milyen részem hívja őket és mit szeretnék általuk megélni valójában? Tehát, miért teremtem magát a vágyat?  

De ez nem volt mindig így... 

A sziget 

Valahol kamaszkorom mezsgyéjén mindig egy szigetre vágytam, amelyre egyszer majd áttérhetek és ott átélhetek egy nyugodt, elégedett állapotot. Tengeren volt és nagy tiszta kékség terült el körülötte, smaragdzöld buja növényzet rajta.  

Nem volt konkrét elvárásom, hogy mi várjon odaát, a meleg homokon és a békén kívül. Azt már tudtam magamról, hogy nekem élelemben fontos a bőség, tehát az legyen elég - méghozzá frissen, másnak nem is éreztem szükségét.  

Tudtam, nem leszek ott mindig egyedül, de nem ez foglalkoztatott akkoriban, inkább az, hogy fiatal önmagamat - legalább álmok szintjén - egy idilli állapotba helyezzem! 

Amikor ott állsz megelevenedett álmod előtt... 

Egyszer csak valóban ott álltam, talpaim homokba süllyedve egy parton, a férjemmel, és a hordozóban mellkasára kötött kisfiammal.  

A tengerben pedig ott állt A SZIGET előttünk!  

Mondjuk kellett hozzá úgy húsz év, de megtörtént! Kirándultunk, gombásztunk, s a kicsi elfáradt, így kimentünk az erdő melletti tengerpartra „altató” sétára, és akkor megtörtént. 

Ennyi volt, ilyen egyszerű. Ha most azt gondolod, nekünk volt ilyen egyszerű ,...nem, odajutni nekünk sem volt az, hidd el! 

Ráismersz, ha megleled! 

Nem pont ugyanolyan volt, mint amiről álmodoztam, de felismertem! Talán azért is, mert akkor már tisztult a tudatom, egyre inkább megnyíltam a „nemtudás” felé. 

Az alapvetően hűvös éghajlaton is megérintett valami különös, forró fuvallat! Ezután heteken át nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy úgy akarok élni már „MOST”, hogy minden nap láthatom! 

Minden nap egy olyan partra akarok kisétálni, ahol előttem van a sziget! 

Talán, mert már meggyötört az élet és óvatosabb lettem, vagy csak be akartam osztani és elnyújtani az élvezetet, ezért már nem akartam rögtön átjutni.  

Csak mellette lenni és csodálni, átküldeni a füstjeleimet, engedni mit bont ki az életemből! 

Ha megálmodom - megteremtem? 

Akkoriban, három éves elvonulásom első évében, napi több órás meditációim során egyre biztonságosabban tudtam, merre haladok. Önmunkám javát akkoriban még a múltammal, és jelen reakcióimmal való szembenézés tette ki, - bármi jött, én azzal farkasszemet néztem. 

Kezdett gyanús lenni sok észlelésem valóságtartalma, egyre több hiedelmemmel kellett leszámoljak. Így, bár életem során rengeteg csodában volt részem, óvatosságomat saját teremtőképességem túlmisztifikálásával kapcsolatban (is) fenntartottam. 

Viszont kellett a jövővel is foglalkozni, így egyre bátrabban játszottam álomképeim kikristályosításával, ami praktikus szemszögből is előnyösnek tűnt.  

Szándékosan kezdtem a közeljövőt képzeletemben komolyabban tervezni, és merészen tesztelni kezdtem: „mi van, ha...”, és próbáltam annyira konkrét lenni, amennyire csak tudtam. Itt volt ez a sziget,  így odatettem álmodozásom térképére a képzeletbeli gombostűt, amilyen pontosan csak bírtam. 

A gombostű helyén 

Egy-két hónapra rá felhívott egy helybéli, akinek ideiglenesen béreltük a házát, hogy a barátjának éppen van egy üresen, amibe átköltözhetnénk. Izgalommal töltött el a lehetőség, mert a Sziget környékére utalt, de nem tudtuk pontosan hova esik az a telek. 

Fák koronájából formált kapu alatt, kis földúton keresztül gördültünk a telek felé. Mikor a kapu kinyílt, férjem csak hebegte - „ez az?”. A kert, a felette „lebegő” faházikóval már elsőre megragadó látvány volt. 

Mikor beléptünk a házba a stílus elemeket és némi kopottságot leszámítva, épp olyan volt minden, mint amire szükségünk volt. Olyan, amit mondogattunk magunknak az előtte való hónapokban, hogy szeretnénk. 

Jogos igény 

Ez váltás volt az életünkben, meg mertük igényeinket fogalmazni úgy, hogy teljesülhessenek! Más ez, mint amikor pont az ellenkezőjével próbálkozol!  

Amikor eleged van, türelmedet veszted, panaszkodni kezdesz, esetleg átkozódsz is. Majd félszegen fohászkodni próbálsz, ha nem jön be feladod vagy tovább követelőzöl, végül térdre rogysz és könyörögsz. 

Ismerem én is ezeket jól, mind, szerencsére egyre ritkábban gyakorlom és nem hiányoznak. 

De mi a helyzet azzal az álommal? – A sziget másodjára... 

A ház kerítése mentén egy patak csörgedezik, amellett pedig egy homokos ösvény, ami mentén már csak - mi a kiscsalád - hármasban sétáltunk ki, hogy felmérjük a terepet.  

Úgy hetven méterre, gyönyörű szűz part várt és rögtön ott szemben velünk ... A SZIGET! 

Van az a boldogság, amit fel sem tudsz fogni, csak megérzed, hogy valami megindult s még nagyobb dolgok vannak készülőben! 

Találgatásod ekkor csak játék, de beleengeded magad a sors kezébe, most meg is tudod tenni igazán, mert végre úgy érzed elérkeztél a biztonsághoz! 

Most itt ülök 

…a sziget melletti házban, ahol minden megvan, amire vágytunk. Tele volt bosszantó akadályokkal, ám ha meg kellett torpanjunk bármi olyan miatt - ami feltépte a régi sebeket -, szenvedtünk, de meghaladtuk és ez az, ami számít. 

Amint kinézek az ablakokon, az erdőt látom, a konyhából egy lépés a terasz, ami félig körbe futja a házat. A hálószobából nyíló erkélyen mintha a fák koronájában lennénk. 

A kert tágas és zárt, kiskapuján keresztül bejárnak hozzánk az erdei vadak, mi pedig - magunk készítette - kis hidacskánkon át szaladgálunk le mezítlábasan a patakocska mentén a tengerpartra, ami az idő nagy részében „csak a miénk”. 

És mi van odaát - a Sziget harmadjára 

Második nyáron sikerült megkérni szomszédainkat, hogy vigyenek át a szigetre. Ahogy csónakunkat a tenger - „vad lovak”-ra keresztelt - tarajos hullámai dobálták, izgalommal vártuk, milyen titkot tár fel az „új föld”. 

Kikötöttünk és belesüppedtünk az iszapba, pár lépés után talpunk alatt a szúrós kórók sokaságát különféle ürülékek tarkították! A sirályok, kormoránok, vadludak gyűlőhelye e sziget, s nemrégiben még birkákat is legeltettek rajta.  

Beljebb már nem is igen lehetett volna haladni, csak bozótvágó késsel. Én sírva-nevettem magamban, mert felismertem, hogy ennek így kellett lennie! 

Ez az élet és így valódi!

Teljességgel megélve 

Átmentem rengeteg tudatossági tapasztaláson, aminek színtere lett ez a különleges hely. Az idilli állapot megtapasztalása már gyakorlattá vált mindennapjaim során. 

Olyan megnyílásokban volt részem, amit neked is tiszta szívből ajánlok, érdemes megélned és lehetséges is! Pont olyan egyszerűen, mint ahogy belelépsz egy kupac szarba!  

Igen, kiírtam a szót! Miért is ne? Megfigyelted már?  

Amikor fejeden landol egy galamb ürüléke vagy bármely hirtelen „szívás” történik veled, az első villanás valami örömmel telt játékosság s csak utána kerekedik fölé „áldozat mivoltod” tehetetlen dühe.  

Az elsőként felvillanó gyermeki nyitottságod és kíváncsiságod az alap, a többi rárakódott katyvasz! 

Egy zen mester a megvilágosodásról 

Egy zen gondolkodó azt mondja, a megvilágosodásról beszélni olyan, mintha ráöntenél egy szarkupacot a fejedre! 

Bármire is figyelmeztet ezzel, én vállalom. Itt, ezen a helyen megtörtént velem, ami megtörténhet veled is, ha önismereti, tudatosodási utadon kitartasz.  

Beszélni fogok róla tiszta tudattal és szándékkal, mert már úgy vagyok vele, hogy kupac ide vagy oda, fejemen vagy lábam alatt,  

AZ A SZIGET ITT VAN BENNEM!